2011. október 19., szerda

Október 18.

"Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." Jn. 3:30


Éppen igeverskeresésben vagyok...A tesiórákon minden héten tanulunk a gyerekekkel egy igeverset. Én élvezem, mert így tényleg meg lehet élni, hogy szívembe rejtsem Isten Igéjét, ahogy tanulok velük.
Gondoltam írok néhány gondolatot, hogy mizujs velem mostanság.
Kezdem visszafelé. Nemrég értem fel Budapestre Tóalmásról, mert együtt vacsoráztunk a többiekkel. Ez a családunkat jelenti:) Apa születésnapját ünnepeltük. Nagyon kellemes és áldásos idő volt így együtt. Jót beszélgettünk és terveztünk. Nagyon hálás vagyok a családomért!!! És a legjobb tényleg, hogy mindannyian ismerhetjük Istent, mert személyesen elfogadtuk a kegyelmét és szeretetét. Daniért is imádkozunk, hogy mihelyst megérti a tényeket jó döntést tudjon hozni. Ez a legfontosabb nekem is, ha majd egyszer lesz családom;) A másik tanulságos dolog az volt, hogy elmondtuk körbe, hogy kiben mit értékelünk és mi az, amit rossznak tartunk vagy esetleg rosszul esett valami a másiktól. Jó volt hallani és elgondolkodtató, hogy miért mondunk valamit rossznak vagy jónak. Kihez, mihez kell mérnünk magunkat és arra jövök rá, hogy a legjobb, ha az Úrhoz mérem magam, mert akkor nem lesz megfelelési vágyam másoknak, hanem tudhatom, hogy úgyse érhetem el soha, amit Isten vár tőlem...csak kérhetem a kegyelmét, hogy formáljon tovább és legyek olyan, amilyen ő szeretné, hogy legyek. És igen! Ő megteszi és formál. A kezében van az életem és ez a legjobb hír, amivel befejezhetem a napot!:) Szeret és ennyi elég is!:)
Mára ennyi, mert már fáradt vagyok, de majd még folytatom!:) ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése