"Amilyenek vagyunk belül, ami foglalkoztat bennünket, az visszatükröződik szavainkon, cseledeteinken, sőt még viselkedésünkön is."
Mit mutatnak az enyémek? Istennek tetsző? Uhh. olyan sokszor nem, de annyira hálás vagyok, hogy Isten, Jézus Krisztuson keresztül szeretett, meghalt értem is és FELTÁMADT! Mekkora szeretet!:) Megbocsát emiatt és újra kezdhetem Vele, Érte, Miatta!
"Míg Meredith azt képzelte, hogy könnyű élete nehéz, Ella Spees élete valódi nehézségek hosszú sorozatából állt. Ellának ellenben volt egy "szent" tulajdonsága: a megelégedettség. Világos jövőképe volt, és örökkévaló perspektívából szemlélte a világot.
Amikor Isten szemszögéből nézzük életünket, az ő értékrendje a mércénk. Ella szemléletmódja ilyen volt. Férjével és gyermekeivel 52 évig dolgozott misszionáriusként Afrikában a pigmeusok között. Hátrahagyta szülőhazáját, rokonait, a számára ismerős kultúrát. Primitív életkörülményeiket csak az tudja maga elé képzelni, aki tapasztalt már valamit a perzselő afrikai hőségből és az őserdő magas páratartalmából. Voltak olyan napok, amikor olyan elviselhetetlen volt a hőség, hogy árnyékba kellett vinnie a hőmérőt, mert különben tönkrement volna.
Ella lánya, Mimi a barátnőm. Mimi is csodálta édesanyját, hogyan tudott megelégedetten élni, mikor körülményei jogosan adtak volna okot a panaszra. Nemrégiben Mimi felfedezte édeanyja naplójában a megelégedettséghez vezető utat:
- Soha ne engedd meg magadnak, hogy bármi miatt is panaszkodj! - még az időjárás miatt sem!
- Soha ne képzeld magad más körülmények közé vagy más helyre!
- Soha ne hasonlítsd össze sorsodat másokéval!
- Soha ne játssz el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a dolgok másként alakulnak!
- Soha ne aggodalmaskodj a holnap miatt - ne feledd, a holnap Istené, nem a mienk!
Szavai lenyűgözőek, elszégyenlem magam miattuk. Hogyan állta meg Ella, hogy ne panaszkodjon az időjárásra, amikor csurgott róla a verejték, amikor a fülledt, párás levegő miatt nem tudott aludni? Miért látta annyira más színben a világot, mint Meredith? A titok az utolsó pontban rejlik. Tekintetét az örökkévalóra szegezte. Jövőjét átadta Istennek, és mivel tudta, hogy Isten rős karjában van, szabad szívvel élte meg a jelent. Egyszerre egy napra nézett, így képes volt meghozni a helyes döntéseket, és egyre jobban elsajátítani a megelégedettség szent szokását. Ella mindent az örökkévalóság fényében vizsgált, és ez belső megelégedettséghez vezetett.
Ella lelke megelégedett volt, mert békessége nem a körülményeitől függött. Legtöbben körülményeinkre, érzéseinkre vagy más emberekre alapozzuk megelégedettségünket, pedig az igazi megelégedettség független a körülményeinktől. A megelédettség a szív állapotát tükrözi, nem pedig a dolgokét."
"Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is. Egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.
Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Fil. 4:11-13
Uram! Kérlek segíts, hogy neked tetsző, megelégedett életet tudjak élni! Ne máshoz mérjem magam, hanem tudjak hálás szívvel jönni eléd minden egyes nap. Kérlek segíts hálásnak lenni a körülményeimért, a kérdéses helyzetekben is, tudva, hogy a Te döntéseid jobbak az életemet illetően. Szeretnék Rád mutató lenni!
Ha még van időd. Hallgasd meg ezt a prédikációt! Nagyon érdemes!;)
Köszi, hogy ma is velem tartottál:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése