Elhiszem, hogy jól csinálom, csak éppen mégse... Annyira tökéletesen akarom élni az életet, a keresztyén életet, hogy kimegy a fejemből: NEM ÉN IRÁNYÍTOK!
"Hey, Eszter! Már átadtad nagyon sokszor az irányítást! Rájöttél, hogy nem megy magadtól! Megtapasztaltad és átélted, hogy Krisztus kezében van a legjobb helyen a vezetés. Hahó! Ébresztő! Ne próbálkozz megint jól csinálni, mert úgyse fog menni! Imádkozz, add át, aztán VÁRJ csendben!"
Zárt marokkal tartom oda Istennek, amit elvileg oda akarok adni neki.
Legyen az megválaszolatlan kérdés, tanácstalanság, türelmetlenség,...
Annyira koncentrálok, hogy Isten akaratát keressem, hogy elfelejtek beleveszni Isten gondoskodásába.
Elfelejtek lazítani,
elfelejtek bízni Isten ígéretében, hogy Ő hallja és idejében válaszol.
Nem azt mondta, hogy meg is adja mindig, de azt IGEN! hogy hallja és reagálni fog valahogyan.
Aztán idegeskedés, stressz, fej-hátfájás, minden, ami az AGGODALOM = bizalmatlanság Istenben.
Kérlek Atyám! Segíts feltétel nélkül bíznom BENNED! Óvj meg magamtól! Élj TE általam!
2Kor.12:9
De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése