A héten így éreztem magam több nap.
Ma, ahogy jöttem haza a vonaton láttam egy egész táblát, ahol így néztek ki a napraforgók. Nem volt szép látvány. És mennyi idő alatt is változott meg a kinézetük?
Szeretem nézni a napraforgókat, mert annyira csodálatos, ahogy tényleg fordulnak a Nap felé.
Ez hogy tetszik? Hasonlít rád néha? Rám igen, most, hogy írom. Elég gáz.
Pofon.
Ki felé is nézek? Kitől várom az erőm? Elcsoffadok, ha jönnek a nehézségek? A többiek mit látnak rajtam?
Milyen isteni gyermeket látnak bennem? Hiszen az vagyok!
"7 Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá." Gal.4:7
Kegyelem.
Nem érdemeltem meg, mégis!
Megalázó.
Mit akarok elérni?
Csak nyugodjak meg és nézzek fel. Tölthetem az aksit, mert a Nap mindig süt, még ha a felhők mögött is van.
Keressük meg!;) :)
Aztán meg mentünk az ifire Vácegresre. Olyan jó volt! Hiszen Isten jó és szeret minket!
Hagyhatott volna minket magunkban itt szenvedni, de nem. Elküldte Krisztust, a Fiát, hogy lehetőségünk legyen újra kapcsolatba kerülni vele. Ez a kegyelem. Nem az, amit mi teszünk, azt hisszük, Érte. Nem kell a mi kis "nyanvadt" magunktól próbálkozásunk Neki.
Csak azt várja, hogy adjuk fel, aztán megteszi, amire vágyunk.
Láthatjuk, ahogy mások megtalálják ŐT!
HISZEN RÁ VAN SZÜKSÉGE A VILÁGNAK, nem ránk. Bármennyire is szeretném/-nk néha.
"Örüljetek az ÚRBAN mindenkor, ismét mondom örüljetek!" Fil.
:) Köszönöm!
VálaszTörlés